"A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világost, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha hétköznapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is."
2011. április 27., szerda
Tatiosz
"Becsüljük meg az örömöket, így könnyebben megfeledkezünk arról, hogy szomorúságot okozzunk másoknak."
Tatiosz
"Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy szeressen; senkit hogy ne szeressen. Senki baján nem segíthetünk, ha képtelen a szeretetre."
Tatiosz
"Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedését."
Tatiosz
"A józan észt kivételes tehetségként kell fogadnunk, az érző szívet kiváló tulajdonságként kell ünnepelnünk."
Tatiosz
"Csak a kőszív képtelen a növekedésre; akinek érző a szíve, nőttön-nő. Míg az elsőt saját börtönébe zárják az évek; az utóbbi kitárulkozik, és magába fogadja a világot."
Tatiosz
"A józan észt kivételes tehetségként kell fogadnunk, az érző szívet kiváló tulajdonságként kell ünnepelnünk."
Tatiosz
"Amikor meghalljuk magunkban az élet hangjait, testünk és szívünk titkos üzenetét, akkor élünk a szív törvényei szerint."
Tatiosz
"Arcunk nem csak jellemünkről árulkodik. Magán viseli szívünk lenyomatát, legbensőbb érzéseinket."
Tatiosz
"Egészség és betegség egymásért vannak. Egészség a világmindenséghez; a betegség út a világmindenséghez."
Tatiosz
"Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét."
Tatiosz
"Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Együttérzés nem létezik szeretet nélkül."
Tatiosz
"Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedését."
Tatiosz
"Annyira lefoglalnak bennünket a világ dolgai, hogy megfeledkezünk lelkünk titkairól. Pedig a lélek megszenvedi, ha felszínes életet él."
Tatiosz
"Amikor harmónia van a lelkünkben, egész lényünk nyugalmat sugároz. Szavak nélkül boldogulhatunk az életben, lelkünk hangja nélkül aligha."
Tatiosz
"Azért élünk, hogyy szeressünk és szeressenek. Sokan későn, vagy soha nem találnak rá az élet ezen egyszerű és tiszta magyarázatára."
Tatiosz
"Hozhatunk a világba szeretetet, de hozhatunk gyűlöletet is. Rajtunk múlik, melyik utat választjuk: az örömét vagy a keserűségét."
Tatiosz
"A szeretet mindenütt és mindig jelen van. Amikor megpillantjuk magunkban, megtelik szeretettel a világ."
Márai Sándor: Füveskönyv
Az orvosokról és az égtájakról
A középkorban élt a balhit, hogy az orvosok hozzák a betegségeket egyes vidékekre, mint mesterségük anyagát. Montesquieu évszázadok múltán szembefordult e tévhittel.
Nem az orvosok hozzák a betegséget, hanem a betegségek hozzák az orvosokat. S csakugyan azt látjuk, hogy minden égtájnak más és más orvos megfelelő. A gyógymód, melynek Párizsban lelkes és okos hívei vannak, nem gyógyít Konstantinápolyban. Az orvosság, mely Oslóban biztosan hat, nem hat egészen biztosan Marseilleben vagy Budapesten. Az orvos, aki Londonban betegek ezreit adta vissza az életnek, tehetetlen Bagdadban, ha odaveti a sorsa. Az ember nemcsak természete és szokásai, hanem az égtájak szerint is beteg és gyógyul. Ami Helsingforsban hashajtó, Kartúmban rekesztő, s az érgörcs, melyet Budapesten biztosan old pyramidon, érgörcs marad Kínában, akármennyi pyramidont szed is a mandarin. A kinint Pesten félgrammonként nyeldekeljük, Szumátrán kávéskanállal. Az ember sokféle feltétel mellett beteg vagy egészséges. Gondolj erre, mikor szidod az orvost.
Márai Sándor: Füveskönyv
A lélekről és a hatalomról
Minden régi bölcselet égető kérdése volt: "Mi van az ember hatalmában?" S egyhangúan felelték mind: "Csak a lelke."
Ez a legrégibb, igen, az egyetlen igazság, melyet az ember értelme megismert és föltétlen igaznak elfogadott. Az idő, a tapasztalás, az érzékelés és a tűnődés nem változtatta meg ezt az igazságot. Csak lelkünk van a hatalmunkban, semmi más. De ez a hatalom korlátlan. Nem sértheti meg senki, nem veheti el tőlünk senki a lelkünk fölött gyakorlott hatalmat, nincs az a zsarnok, nincs az a társadalmi rendszer, természeti törvény, mely megakadályozhatná, hogy lelkünkben szabadok legyünk. Ez a szabadság, melyet a társadalom, a hatalom és a pénz adhat nekünk, töredékes és viszonylagos.
Márai Sándor: Füveskönyv
A méltányos ítélkezésről
Olyan méltányossággal ítélni a magad ügyében is, mint ahogy méltányosságra neveled magad a mások ügyében. Nincs jogod a türelmetlenséghez, méltatlansághoz, túlzott követeléshez magaddal szemben sem. Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el te is magad rangját. S viselkedj annak megfelelően, türelmesen és nagylelkűen. Ne követelj magadtól többet, sem mást, sem rosszabbat, mint amit te méltányosnak ítélsz mások számára. Nem lehet önmagunkkal szemben feltétlenül követelődzni. Iparkodj szerényebb lenni, tudjad, hogy erőid gyászosan végesek. Munkában, becsvágyban, emberi igényben szánd magad is, nemcsak a többieket. Nem elég az embereket sajnálni; sajnáld magad is. Te is ember vagy: s oly könnyű ezt a világi versenyben elfelejteni. Nemcsak mások felejtik el; legtöbbször magad is.
Márai Sándor: Füveskönyv
A Rendről és a Gondviselésről
Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. S mert az emberi élet a Teremtés legbonyolultabb megnyilatkozási formája, valószínű, hogy máshol is rend van, a legkezdetlegesebb és egyszerűbb létezés világában is, a kőzetek, mosómedvék, hüllők és a bolygócsillagok természetében is. Mindenben rend van, a dolgok eljutnak hozzánk, akkor is, ha ujjunkat sem mozdítjuk, s rend van abban is, hogy időnként mozdítjuk ujjunkat, vagy lelkünket a célból, hogy a dolgok eljussanak hozzánk, mi eljussunk bizonyos helyzetekhez, emberekhez, gondolatokhoz, melyekhez személy szerint, elodázhatatlanul közünk van. Mindebben rend van, ebben hiszek.
De hiszek abban is, hogy e rend mögött szándék is van, melyet nem ismerek. Nevezd, ahogy akarod. Én Gondviselésnek nevezem. Ez a szándék törődik velem, személyesen, büntet, vezet, elrendezi dolgaim, a mélybe taszít, minden pillanatban ellenőriz, építi körülöttem a világot és épít engem a világban, felhasznál. Aki ezt nem érzékeli idővel, vaksi és süket. Minden mögött a Gondviselés van: ebben is hiszek.
2011. április 22., péntek
Tatiosz
"Egyetlen fénysugár többet ér, mint a mindent betöltő ragyogás. Egyetlen ember többet ér, mint a közönyös sokaság."
Tatiosz
"A szív és a szellem rokonlélekre talál. Légy barátságos önmagadhoz is, akkor szeretni fognak az emberek."
Tatiosz
"Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy szeressen; senkit hogy ne szeressen. Senki baján nem segíthetünk, ha képtelen a szeretetre."
Tatiosz
"Az elme még nem gondolat, ahogy a bölcsesség még nem út.
A szív még nem szeretet, ahogy az érzelem még nem igazi jóság."
A szív még nem szeretet, ahogy az érzelem még nem igazi jóság."
Tatiosz
"Három kiválóság van, amelyre az ember született: a szeretet, a szeretni tudás és a szeretet elfogadása."
Tatiosz
"Az ember a világmindenséget beragyogó csillag, ha szeret; s szürkén félelmetes, mogorva égbolt, ha nem szeret."
2011. április 8., péntek
Tatiosz
"Ki elindult, s nem érkezett még meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál. Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni."
Tatiosz
"Senkiről se higgyük, hogy véglegesen rossz, mert éppen a jó felé tartó úton ballag - ki gyorsabban, ki cammogva. Szeretetünk segít megtalálni a helyes utat."
Tatiosz
"Minél jobban menekülünk valami elől, annál nagyobbnak tűnik; minél inkább közel engedjük, porszemmé zsugorodik."
Tatiosz
"A dolgok olykor tényleg olyan rosszak, amilyennek látszanak. Ám többször sokkalta jobbak, mint amilyennek látszanak. Tartsd ezt szem előtt, és bizakodj. Minden út jó út, mert valahová elvezet."
Tatiosz
"Sokszor a jótett elnyeri méltó büntetését, s a rossz királyi büntetlenséget élvez. De tudjad: az idő a gonoszság ellen viselt háborút mindig megnyeri."
Tatiosz
"Egy egyszerű tégla is több akar lenni önmagánál. Szeretne jobb lenni annál, ami, benne van a lehetőség."
Tatiosz
"Elég. Ha tudod, mikor elég, máris leszámoltál a hiú vágyakkal, a kiapadhatatlan önzéssel, a csalódásokkal."
Márai Sándor: Füveskönyv
Az olvasásról
Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.
Márai Sándor: Füveskönyv
Arról, hogy az írót senki nem védheti meg
Valahányszor hajszát és támadásokat indítottak ellenem - s egy írói pálya során ezek a hajszák elkerülhetetlenül ismétlődnek, néha életveszélyes fordulatokkal -, tapasztaltam, hogy a megtámadott írót semmiféle külső segítség nem védheti meg. Sem a hatalom, sem a bíróság, sem a pályatársak segítsége, még a jóindulatú emberek önkéntes felbuzdulása és a tapasztaltak bölcsessége sem. Az írót egyes-egyedül csak művei védik. Még csak nem is művei minősége, mely mindig egyenetlen, hanem a szándék, mely egy írói élet munkáján át világít. Ez a rejtélyes sugár és erő, mely valamilyen - viszonylagos - sérthetetlenséget ad az írónak. Az író csak abban bukhat el, ha bizonyítani tudják, hogy munkájának szándéka nem őszinte. Akkor az író és műve harakirit követnek el. Minden más nem számít sokat: a vád sem, a védelem sem.
Márai Sándor: Füveskönyv
A lelkiismeretről
Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: "Vétkeztél." Vagy: "Jól van." A többi köd, füst, semmiség.
Márai Sándor: Füveskönyv
A gyalázatról és mások fájdalmáról
Az ember, aki vértezetten és az ember rangjához illő módon akarja megállni helyét az élet kegyetlen ütközetében, helyesen cselekszik, ha nemcsak pártatlanságra és föltétlen igazságosságra, hanem félelem nélkül való büszkeségre, mindenfajta emberi ármánynak és veszélynek megvetésére, mindenféle emberi helyzetnek fölényes szemléletére neveli magát. Fölény alatt nem a nyegle közönyt értem, hanem az értelmes és jellemes ember hidegvérét az élet mindenfajta támadásával szemben. Az emberi aljasságot, nyomorúságot, a balesetek és tragédiák szövevényét, az eshetőségeket, melyek minden pillanatban ólálkodnak körülöttünk, hogy megdöntsék azt, amit magunkban vagy a világban - művünk eszközeivel - építettünk, megzavarják lelkünk nyugalmát, megfertőzzék életünk viszonylagos elégedettségét, elrabolják azt, amit jogosan szereztünk: mindezt nem lehet eléggé felülről, eléggé közömbösen, hidegen és fölényesen nézni.
Csak akkor nincs jogunk hidegnek és fölényesnek maradni, ha azt látjuk, hogy ártatlanokat gyaláznak és kínoznak. Ilyenkor ne kíséreld meg, ember, valamilyen szemlélet, bölcselet vagy magatartás ormairól, mozdulatlanul és hidegen nézni az emberi nyomorúságot. A magad ügyében maradj előkelő, hideg, érzéketlen és gőgös. A mások nyomorúsága ügyében érezzél, hevüljél, cselekedjél - ne ódzkodjál attól, hogy terhére legyél a hatalmasoknak, kunyerálj, vesztegess, ha kell, kövess el mindent, hogy segíts. A mások ügyében nem lehetsz pártatlanul és hidegen bölcs, sem büszke, sem fölényes. Az ártatlanok fájdalma és megalázottsága kötelez, hogy elhagyd nyugalmad szirtjeit. Akkor, csak akkor, nincs jogod magányosnak és büszkének maradni. Ezt jegyezd meg jól!
Márai Sándor: Füveskönyv
A hazáról és az államról
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: "Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítelek, hogy szeresd önmagadat." A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, "szereted-e", vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.
Márai Sándor: Füveskönyv
A nőkről általában
Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.
2011. április 7., csütörtök
Márai Sándor: Füveskönyv
Az ellenségről
Vannak a közömbösek, a barátok, az ellenfelek, akik valamely eszme vagy meggyőződés, vagy érdek parancsszavára harcolnak ellened. Ez az emberi élet rendje, csak így van szép feszültsége az életnek: barátok és ellenfelek között, a közömbösök nagy tömegében.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezed útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.
Mit is tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ő az ellensúly az életedben. Máskülönben suta és balog lenne életed küzdelme. Szükséged van reá. Le kell győznöd magad, hogy őt legyőzhesd. Meg kell ismerned az igazságot, hogy igazad legyen vele szemben. Jobbnak kell lenned, mert ő gonosznak hisz és hirdet téged. Isten őt jelölte ki társadul a földön. Közös vállalkozásotok van, mint a bajvívóknak. Ne döfd le idő előtt; egyáltalán ne döfd le. Ő tanít meg élni, harcolni, védekezni. Tudjad, hogy szükséged van reá.
Márai Sándor: Füveskönyv
A valóságos igényről
Többet, sokkal többet élni fűvel, növénnyel, gyümölccsel. Kevesebbet, sokkal kevesebbet zsíros és fekete hússal! Sok halat enni, s mindennap rozskenyeret. Napközben nem inni soha, semmiféle szeszesitalt, s ha már iszol, csak este, csak étkezés után, csak tiszta bort, soha máskor és semmi mást. Ha egy nap boroztál, huszonnégy rákövetkező órán át nem érinteni meg a borospoharat. Hallani véred zúgását, mikor őszinte vággyal akar elvegyülni egy másik test vérének ütemével. Elfordulni minden alkalmi kísértéstől. Tudni, mikor akarsz te igazán valamit, te, a tested, az ízlésed, a vérmérsékleted, s mikor vagy falánkságból, hiúságból, unalomból éhes vagy szomjas, vagy érzékien kíváncsi.
Tested valóságos igényei és jellemed mértéke szerint élni.
Márai Sándor: Füveskönyv
Arról, hogy a bölcsek is meghalnak
Minden olvasmánynak, mely álláspontra és magatartásra tanít a halállal szemközt, megalázó és csüggesztő utóíze van. Mind ez "ars beatae moriendi"-k (A boldog halál művészete), az ókor pogány és a középkor keresztény bölcsei, sztoikusok, a hitvallók, a humanisták, az újkor természettudósai iparkodnak meggyőzni, hogy a haláltól egyáltalán nem kell félni. Védekezésül és magatartásként egyesek gőgöt és magasztos méltóságot ajánlanak, mások bölcs szelídséget és beleegyezést, megint mások közönyt, egyesek rajongást, vágyakozást, mintha a halál valamilyen legfőbb jó lenne, a túlvilági idvezülés belépőjegye, melyet megváltani nem is siethetünk eléggé mohón. Így beszél Seneca, mikor közönyt tanít, mert elénk tárja, milyen semmis, esendő és figyelemre méltatlan mindaz, amit elhagyunk az életben, így a keresztény Boetius, így Huxley, a természettudós, mikor úgy látja az életet és a halált, mint egy fajta vegyi folyamat két változatát. Minden bölcs iparkodik valamilyen emberi álláspontra tenni szert a halál rémségével szemben.
Ez az iparkodás emberi, megható. Éppen ezért, reménytelen. Gondolj arra, hogy a bölcsek is meghalnak. S hasztalan mondják: "a halál csak változás" - szívünket s ennen szívüket sem tudják e bölcsességgel megnyugtatni. Értelmük talán megismeri ez igazságot; szívük nyugtalan marad. Seneca fogvacogva halt meg. Ne röstelld a halálfélelmet. Ne szégyelld megvallani, hogy fáj itthagynod ezt a förtelmes és nagyszerű bizonyosságot, az életet, az ismeretlen és baljósan érthetetlen bizonytalanságért, ami a halál, a megszűnés, a semmi. Félj csak, nyugodtan. Ne sopánkodj, de félj. Máskülönben, ha ez könnyít lelkeden, sopánkodhatsz is. Ne akarj "méltóságteljesen", tehát hazugon meghalni. Halj meg, ahogy éltél: embermódra, tehát kisé hősiesen, s gyáván is.
Márai Sándor: Füveskönyv
Arról, hogy szabadok vagyunk
Mikor a hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az emberek a hatalmukat? S mit is tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságod vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertőző baktérium is elveheti életedet, mely törékeny és múlandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, és ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen.
Márai Sándor: Füveskönyv
Arról, hogy semmitől sem kell félni
Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el az igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.
Márai Sándor: Füveskönyv
Az élet ritmusáról
Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállani az élet terített asztala mellől, mikor a legjobban esik a bőség, tudatosan bekapcsolni a gondokat és a feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot; s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni, s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy ... Csak nem "biztonságban" élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "Itt van." S oltani és védekezni.
Márai Sándor: Füveskönyv
Az önkéntes fogadalmakról
Az önmagunknak tett önkéntes fogadalmakat - "holnaptól nem teszem ezt vagy azt, így vagy úgy élek, ezzel vagy azzal foglalkozom" - talán még alaposabban meg kell fontolni, mint az embereknek adott szavunkat. Mert az embereknek adott szót vissza is vonhatjuk, ha úgy látjuk a világ változik szavunk körül. Az igazság is változik. De az önmagunknak adott szó annyit jelent, hogy szerződést kötöttünk jellemünkkel, mely nem változik, s ezért a vele kötött szerződést sincs módunk megváltoztatni. Ha a világ megvet, mert valamilyen lelkiismereti okból nem tudtuk megtartani adott szavunkat, ezt a megvetést túl lehet élni, mert a világ sem erkölcsös szerződő fél. De ha jellemünket csaljuk meg akkor is van ugyan módunk továbbélni, de a belső magatartásunk bizonytalan lesz, bűntudatos és ingadozó.
Márai Sándor: Füveskönyv
Arról, hogy mikor van jogunk erőszakosan változtatni az élet helyzetein
Munkaköröd fáraszt, úgy érzed, máshol, más emberek között, másféle életfeltételek mellett igazibb erővel és megelégedéssel tudnál dolgozni. Az emberi együttélés kimerített, családod, kedvesed, barátaid terhedre vannak, s ösztökél a vágy, hogy új kapcsolatokat szerezzél. Lakásod minden zegét-zugát vakon ismered már, s reménykedsz, hogy az új, korszerűbb, kényelmesebb lakásban megtalálod tested kényelmét és lelked nyugalmát. Igen, az országot is, mely hazád, megismerted, mint a bányász a tárnákat, ahol negyven, ötven éven át dolgozott; nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen ismered, minden veszélyével és mélységével. És hallottál idegen országokról, távoli világokról, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei. Kínoz a kétely, sürget és ösztökél a vágy, hogy elhagyjad munkahelyed, családod, kedveseid, városod, hazád, s erőszakos mozdultattal kiszakítsd magad mindabból, ami eddig életed környezete volt.
A kísértés órájában vizsgáld meg tapasztalataid, értelmed, jellemed és a világi dolgok igaz természetének ismeretében vizsgáld e vágyakat. Új emberek nem adhatnak neked semmit, ami alapjában megváltoztatná a világhoz való viszonyodat; mert csak te adhatsz magadnak valami elhatározót és lényegeset. Hasonlóképpen az új munkahelyen is munkás maradsz, és rajtad múlik milyen erővel teremtesz magadnak az új helyzetben megfelelő munkalehetőségeket. Minden rajtad múlik. Éppen így az új városban, az idegen országban, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei, megtalálod idővel ugyanazt az emberi önzést, kapzsiságot, hiúságot és rosszakaratot, ami hazádban gyűlöletesnek tetszett; mert az emberi alaptermészet nem változik meg az országhatárokat jelző sorompók mögött. S ezenfelül még idegen is leszel; s idegennek lenni mindig annyi is, mint nyomoréknak lenni. És az emberi törvények egyike parancsolja, hogy mindig, feltétlenül maradj hűséges hazádhoz, még akkor is, ha ez a haza zsarnoki módon, méltánytalanul bánik el gyermekeivel.
Mikor van hát jogod erőszakosan változtatni életed körülményein, keretein és helyzetein? Semmi esetre sem akkor, ha unalmad szűntét, vágyaid kielégülését, bosszúd betelését reméled az ilyen elhatározástól. Maradj, ahová az élet állított, végezd kötelességed és töltsd meg lelked az igazsággal; többet az új világban sem kaphatsz, a déli szigeteken sem. De ha úgy tapasztalod egy napon, hogy munkád, életed környezete és feltételei nem egyeznek jellemeddel - akkor és csak akkor szánd el magad a változásra. És tudjad, hogy te minden változáson belül ugyanaz maradsz.
Márai Sándor: Füveskönyv
Arról, hogy a szívünkkel is kell élni
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igazi mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.
Tatiosz
"A tisztesség hű társa a barátság és a szeretet. Ha élsz vele, becsülni fognak az emberek."
Tatiosz
"Ha a tisztesség híveinek számát egyetlen-eggyel megnövelted, megtetted azt, amire születtél. Az élet ennyit vár tőled, semmi többet."
Tatiosz
"Ha nem lennének saját hibáink, nem találnánk annyi gyönyörűséget mások hibáinak becsmérlésében."
Tatiosz
"Cáfolj rá a fogyatékosságaidra: az időben felismert hibák nem ártanak a jellemnek, és használnak a kapcsolatoknak."
Tatiosz
"Tartsd többre a jót a jobbnál: ami valóban jó, kevés és ritka. Ami valóban nagy, szerény és nem hivalkodik."
Tatiosz
"Az igaz ember felismeri a lepkét a hernyóban, a sast a tojásban, a szentet az önző emberben."
Tatiosz
"Egy szemmel látni az embereket: homályos; három szemmel: dagályos. Úgy figyelni rájuk, ahogy egyéniségük, temperamentumuk, lelkük, szellemük megkívánja - a két szemmel látás művészete: erény és szeretet."
Tatiosz
"Hogy el tudd fogadni az emberi természet sokszínűségét, gondolj az utazóra, aki éjszakai szálláshelyét akár naponta váltogatja."
Tatiosz
"Aki megveti az embereket, önmagát veszti el. Aki elfeljt szeretni, ne akarja, hogy megértsék."
Tatiosz
"Önmagunk megértése megvilágosodás. Mások megértése bearanyozza megvilágosodott napjainkat."
Tatiosz
"Megszerezni, de nem birtokolni. A boldogság megőrzésére irányuló vágy elvezet a nyugtalanság végtelen birodalmába."
Tatiosz
"Ki veszi észre a boldogságot, amikor nincs oka a szomorúságra? Mindig nagy boldogságra várunk, pedig az élet apró örömei a közelünkben vannak, csak ki kell nyújtani a kezünket értük."
Tatiosz
"Légy tudatában esendő pillanataidnak, hiszen ember vagy. Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás."
Tatiosz
"Mások megismerésének első lépcsőfoka az önismeret. Megérteni az embereket csak a szívünkkel lehet, ugyanazzal a szívvel, amelybe magunkat már befogadtuk."
Tatiosz
"Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak."
Tatiosz
"Ne feledkezz meg arról, hogy csak az istenek halhatatlanok, ezért ha szeretsz valakit, a tudomására kell hoznod, s ha nagyra tartasz valamit, meg kell becsülnöd."
Tatiosz
"Fontos életszabály: Becsüljük meg az embereket, hiszen épp annyira megérdemlik, amennyire magunk is vágyunk e megbecsülésre."
Tatiosz
"Tudd elfogadni az életet örömeivel és keserűségeivel együtt; és tudjad, hogy a dolgok más megvilágításban másként hatnak."
Tatiosz
"Becsüljük meg az örömöket, így könnyebben megfeledkezünk arról, hogy szomorúságot okozzunk másoknak."
Tatiosz
"Engedjük a dolgokat hatni, merjünk elfogadni, és ne legyünk mások számára hozzáférhetetlenek. A virág sem zárja be a szirmait a méhek előtt."
Tatiosz
"A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világost, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha hétköznapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is."
Tatiosz
"Utak és választások. Jól választottál? Sosem fogod megtudni. A valódi kívülről látható, az igazi belülről élhető át."
Tatiosz
"Élethelyzetünk adott, eze nem változtathatunk, de rajtad áll, mit kezdesz a lehetőséggel, amelybe születtél: ebben áll a szabadságod."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)