2011. március 13., vasárnap

Márai Sándor: Füveskönyv

Az egyezkedésről

Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit... Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és a meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.

Márai Sándor: Füveskönyv

Arról, hogy megcsaljuk az orvost

Valahányszor orvoshoz mentem, nem tudtam szabadulni a kínos és megalázó érzéstől, hogy megcsalom a derék embert, aki mestersége és emberismerete szerint, aggályosan és gondosan, de teljesen reménytelenül foglalkozik velem. Mert mindaz, amit ajánlhatott - az orvosságok, különféle gyógymódok, víz vagy sugár, porok és folyadékok -, talán gyógyította vesém, májam vagy szívem, de nem gyógyíthatta azt, ami a betegség egyetlen oka: életmódom, mely jellememből, alaptermészetemből és hajlamaimból következik. Ezért, komolyan és udvariasan, legjobb tudásunk szerint, de mindig megcsaltuk egymást, az orvos és a beteg. Életmódokat nem lehet gyógyítani, s megváltoztatni is csak ideiglenesen lehet.
Ezért gondoskodik a természet, bölcsen, a betegségekről: mert a legtöbb ember csak a nyavalya kényszerű vesztegzárában piheni ki időlegesen szenvedélyeit. "Il est quelque fois saine d'étre malade!" - mondotta egy francia. A legtöbb ember elpusztulna negyvenöt éves korában, ha nem pihenne meg közben néhány hétre a betegágyban.

"Il est quelque fois saine d'étre malade!" - "Néha egészséges dolog, ha beteg az ember."

Márai Sándor: Füveskönyv

A betegségről, általában

A betegséget azzal az alázattal kell fogadni, ahogyan a bűnös a megérdemelt és méltányos ítéletet fogadja. Mert mindig jellemünk, természetünk, indulataink és szenvedélyeink, gyöngeségeink és bűnös hajlamaink ütközéséből származik a betegség. S ha elüt a villamos az utcán, akkor is te vagy az oka: miért nem voltál még sokkal éberebb, megfontoltabb és elővigyázatosabb, mint az ellenséges világ!
Nem mondom én, hogy elővigyázattal, megfontoltsággal és önuralommal elkerülheted a nyavalyát. A betegség a mindent teremtő és mindent pusztító életnek egyik természetes kelléke és szerszáma. De a kivégzés módját legtöbbször magad választod. A természet jóságos hóhér: ha akarod, a csendes elégés, lassú ellobbanás bölcs és méltóságteljes halálnemét nyújtja neked. De ha nem viselkedsz jellemednek megfelelően - feltételezve, hogy emberséges és jó a jellemed -, lassú tűzön pirít meg. Erre kell gondolnod, mikor megtámad a betegség.

Márai Sándor: Füveskönyv

Arról, hogy a szépség törékeny

Nyugtalan vagy, mert érzékeid ingerli és megzavarja ez a szép, fiatal nő, s attól kell tartanod, szépségét és fiatalságát megosztja másokkal is? De mit is vártál tőle? Valamilyen zárdai fogadalmat, komor hűséget? Nem azért szép és fiatal. Gondold csak el, milyen nagy gond és aggodalom számára ez a törékeny szépség és múló fiatalság, ez a gonosz ajándék, mellyel megáldotta és megverte a Teremtő - ez a szépség, mely minden nappal és pillanattal változik, múlik, halványabb és törékenyebb lesz? Gondolhat-e másra, adhatja-e szívét másnak, mint tulajdon szépségének és fiatalságának, foglalkozhat-e mással igazán, egészen, szíve és érdekei szerint? Mintha a reggel egy verőfényes pillanatát szeretnéd rögzíteni, vagy a tenger egyfajta világítását, s azt kívánnád, maradjon a világ örökké ilyen! Tanulj szerénységet, örülj a szépségnek, se ne várj tőle mást, mint amit adhat. Az élet melegségét pedig keresd másutt; a szépség hideg láng, nem lehet melegedni mellette.

Márai Sándor: Füveskönyv

A hiúságról

Legtöbbet és legkegyetlenebbül a hiúságtól szenvedtél? Mindig be akartad bizonyítani magad? Értelmed, szellemed vagy más, gyanúsabb és nevetségesebb képességeid, társas biztonságod, fellépésed vagy az emberi dolgok ismeretében való jártasságod? Forgolódtál a világi piacon, s oly nevetséges voltál, mint a clown a cirkuszi fűrészporos porondján, mikor utánozza az állatszelidítők és erőművészek veszélyes mutatványait. S miért nem gondoltál soha arra, hogy a tetszés, melyet így arathatsz, egy unatkozó kaján és gyermekes tömeg alkalmi tetszése csak? Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad. Egyetlen mozdulata az alázatnak nagyobb hőstett, mint minden mohó produkció, melyet az emberek megtapsolnak. Gondolj erre, míg nem késő.

Márai Sándor: Füveskönyv

Arról, hogy mindenben az idő dönt

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat a változás törvényének  térfogatába állítsd: mert minden "döntés" az időben kap csak végső tartást és alakot.
Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világbn. Döntsél, de ne nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat, melyben minden emberi ügy eldől: az idő.

Márai Sándor: Füveskönyv

A kényelemről és a magányosságról

De hiába mondjuk: "Nem érint a világ gáncsa, sem elismerése! Minden mulandó!" - ha lelkünk mélyén nem érezzük, hogy megtettük kötelességünket a világ felé is. Ezt az önvádat gyakran éreztem. Nem olyan nehéz lemondani arról, amit a világ hiú elismerésben, szórakozási lehetőségekben, társadalmi vagy anyagi kielégülésben nyújt, s visszavonulni az emberektől, csak feladatainknak s annak a kisebb körnek élni, melynek emberi szolgálatát elvállaltuk. Nem könnyű ezt sem megtenni, de nem is lehetetlen; rosszallással fogadják elvonulásunkat, mert a világi dolgok megvetését és bírálatát látják az ilyen magatartásban; különcnek neveznek, de ugyanakkor bizonyos tisztelet is övezi a mord remetét, s ez a tisztelet és elismerés kielégíti hiúságunkat. Ezenfelül sok kényelmetlenségtől is megszabadulunk, mikor elvonulunk az emberek elől.
De egy hang mégis azt súgja nekünk, hogy önzően cselekszünk, mikor teljesen elvonulunk az az emberekkel való érintkezés elől, s a remete magasztos magányába burkolva bolyongunk művünk és életmódunk sivatagában. Először is a franciák egyik szava szerint, minden remete gyanús, aki pontosan ismeri a menetrendeket - a legtöbb remete, aki sértődöttségből vagy kisebbségi érzésekből az, pontosan ismeri a vonatindulások idejét, a vonatokét, melyek visszavihetik a világba! - s a legtöbb "nagy magányos" körül úgy sugárzik a hiúság légköre, mint az északi fény, amely csak fénylik, de nem melegít és nem világít. Aztán, nincs mindenkinek joga, magányosnak lenni. A magányhoz csak annak van joga, az emberektől elvonulni csak annak van igazi jogcíme, aki az emberek ügyét jobban tudja így szolgálni. Mert senkinek sincsen joga spleenből, dacból, gőgből vagy hiúságból magányosnak lenni. De ha vérmérsékletünk és munkánk természete, mellyel az embereknek akarunk szolgálni, olyan, hogy ehhez magányra van szükségünk, akkor, csak akkor, elkerülhetjük az emberek társaságát. De az ilyen munkás és az ilyen munka ritka, s az ember, aki a magányt választja, elébb vessen alaposan számot a lelkiismeretével."

Paulo Coelho: Egy harcos döntései

"A harcos valódi bajtársai minden pillanatban mellette állnak, a nehéz és könnyű időkben egyaránt."

Paulo Coelho: Brida

"Rájött, hogy maga a keresés ugyanolyan érdekes lehet, mint a találkozás."

Paulo Coelho: A tökéletes vezetőt keresve

"Minden fényharcossal előfordult már, hogy nem teljesítette spirituális parancsait. Ezért a fény harcosa. Mert átélte mindezt, mégsem veszítette el a reményt, hogy jobbá lehet, mint volt. Ezért vannak fényharcosok. Mert hibáznak. Mert kérdéseket tesznek fel maguknak. Mert okokat keresnek - és bizonyos, hogy találnak is."

Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

"Mi lehet nagyobb érdem, mint az elfogadás bátorsága, bizalma, sőt jótékonysága? Ti pedig, akik elfogadtok, ne vegyétek magatokra a hála súlyát, mert megterhelitek magatokat is, és azt is, aki ad. Adtok, de keveset, ha vagyonotokból adtok. Ha önmagatokból adtok, akkor adtok igazán."

Paulo Coelho: Brida

"Sehogy sem kerülhetünk közel az emberekhez, ha nem vagyunk közülük valók."

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

"Sikerült beledöfnöm a tőrt a szívembe. S a szívem végre megszabadult a gonosztól, és magához tért."

Paulo Coelho: Brida

"Neki, az ő kedvességének és vidámságának köszönhette, hogy újra értelmet kapott az élete."

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

"A boldogság különös dolog: ha megosztjuk másokkal, megsokszorozza önmagát."

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

"A világnak lelke van, és néha elérkezik a pillanat; amikor ez a lélek mindenben és mindenkiben egyszerre cselekszik."

Paulo Coelho: Érzelmi függetlenség

"A kapcsolatok először nehezek. Akárcsak tűzgyújtáskor, el kell viselni a kellemetlen füstölgést. Ha azonban a tűz egyszer fellobban, a füst eltűnik, és a lángok mindent megvilágítanának maguk körül - meleget, nyugalmat árasztanak, majd ránk hullik egy parázs, és megéget; mégis ettől válik izgalmassá egy kapcsolat, nem igaz?"

Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve

"A harcos ahelyett, hogy magát hibáztatná, amiért olyan sokáig tartott a küzdelme, örül, hogy végre elérte, amit akart."

Mahatma Gandhi

“Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.”

Mahatma Gandhi

“A különbség a között, amit megteszünk, és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.”